Hogyan építsünk Twinson teraszrendszert hat lépésben?

1. Az alap kialakítása és a szükséges lejtés biztosítása

A terasz összeállítása előtt ki kell egyenlíteni az alapréteget, amely ideális esetben sík, és szilárd burkolatú (a legjobb, ha betonból készül). Az Inoutic ugyanakkor egyenetlen vagy nem szilárd burkolatú felületek esetében is kínál megoldást (tartószerkezetet). A terasz lebegő kivitelben is építhető, például tetőteraszok esetében.

Fontos, hogy ezen a ponton gondoljunk a terasz tartószerkezetének lejtésére is. Ha a lejtés egy-két foknál kisebb, a vízelvezetés a teraszról nem biztosított, holott ez fontos szempont. A lejtés biztosítása érdekében a szakemberek kellően széles alátámasztó profilokat és alátéteket használnak, amelyek korrigálják a terasz lejtésének szögét és irányát (pl. a háztól vagy a medencétől távolodva).

2. A tartószerkezet lefektetése

A tartószerkezet lefektetését megelőzően meg kell határozni, hogy a teraszdeszkák milyen irányba fussanak, ezt követően rakjuk le a támasztóprofilokat. A profilok között hagyjunk helyet a vízelvezetéshez és a dilatációhoz. A profilok rögzítését megelőzően ellenőrizni kell az alapszerkezet megfelelő lejtését. A terasz szélétől 20-30 centiméterre rakjunk le még egy profilt, amely megakadályozza, hogy a terasz a széleken megemelkedjen, és a vizet a felszínén tartsa.

3. Az alapszerkezet kiépítése

Az alapszerkezetet csavarokkal erősítjük a felszínhez. Az alap és a tartószerkezet közé helyezett, állítható magasságú lábak segítségével kiegyenlíthetők a szintkülönbségek. A választott Twinson deszkatípustól függően az alapprofilokat egymástól 40-60 cm távolságra fektetjük le.

4. Az új felület lerakása

Az alapszerkezet kiépítését követően ráhelyezzük a méretre vágott deszkákat. Ezt általában a ház falától, a medence szélétől stb. kezdjük. A szerkezethez csavar segítségével rögzítjük az első pántot/kapcsot, majd lerakjuk az első deszkát, és így tovább. A következő deszkákat is pántok/kapcsok segítségével rögzítjük, amelyek egyrészt szilárd tartást, másrészt azonos méretű dilatációs hézagot biztosítanak a deszkák között. A terasz minden oldalán – a ház falát is beleértve – hagyjunk megfelelő helyet a dilatációnak.

A deszkák méretre vágása során minden esetben figyelembe kell vennünk a dilatációt (az anyag többnyire hőingadozás okozta térfogatváltozását). Az anyagot rendszerint már méretre vágva szállítják, bár nagyobb építkezéseknél helyben is megoldható. Végül a záróprofilok kiválasztása következik, amelyek nem csupán esztétikusabbá és biztonságosabbá teszik a terasz széleit, de megakadályozzák, hogy homok vagy más szennyeződés jusson az alá.

5. A deszkák felszerelése

A deszkákat a terasznak bizonyos fokú rugalmasságot biztosító műanyag összekötő elemekkel rögzítjük a tartószerkezethez. A pántokat/kapcsokat/összekötő elemeket csavarok segítségével rögzítjük az alaphoz. A terasz utolsó deszkáját még egyszer rögzítjük, egy speciális összekötő elem segítségével.

Az alumíniumszerkezetre épített teraszokat gyakorlatilag bárhol szétszerelhetjük, a rendszer lehetővé teszi, hogy akár egyetlen deszkát kivegyünk – mondjuk középről. Így tehát nem kell az összes deszkát felszednünk addig a pontig, ahol javításra van szükség.

6. A záróprofilok felszerelése

A terasz teljes felületének összeszerelését követően már csak a teraszt elegánsan lezáró záróprofilok helyreillesztése van hátra. A kínálatban alumíniumprofilok, Twinson anyagú lábazatok és az egyes deszkákat lezáró takaróelemek is szerepelnek.

Az összeszerelést követően az anyagmaradványokat és szennyeződéseket finom kefével és egy kevés háztartási tisztítószerrel elkevert vízzel vagy magasnyomású mosóberendezéssel távolíthatjuk el. Soha ne használjunk abrazív hatású szereket! A kész teraszt magasnyomású mosóberendezéssel öblítsük le.

Nem ajánljuk, hogy a frissen lerakott teraszra lábtörlőt vagy nagyobb tárgyakat tegyen, ugyanis a terasz felületének eredeti színe az UV sugárzás és az időjárás hatására a lerakást követő pár hétben még változik – patinát kap.

A Twinson teraszrendszer minimális karbantartást igényel: a pár hónapos „érést” követően megőrzi színét, felületét semmilyen módon nem szükséges vegyszerekkel, festékkel, színezőanyaggal vagy lakkal kezelni és ápolni.

A Twinson Terrace anyagból készült terasz lerakásához útmutatóul szolgáló videót itt találja.